Programok

Hamupipőke

Ki ne ismerné Hamupipőke, az árva leány történetét, akit gonosz mostohája és mostohatestvérei elnyomnak, akinek arcocskáját összekormozzák, toprongyosan járatják, mégis ő nyeri el a herceg szívét? A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és színpadi mű született belőle. A Budapesti Operettszínház Hamupipőkéje azonban […]

Giuseppe VerdiNABUCCOoperabemutató

2025. július 26., szombat 20:00 (esőnap: július 27.) Margitszigeti Szabadtéri SzínpadMűsoridő: 150 perc (1 szünettel) Verdi huszonhét évesen elhatározta: soha többé nem ír operát. Szakmai és magánéleti mélyponton volt. Ebben a reménytelennek látszó helyzetben ügynöke rábeszélésére volt csak hajlandó elolvasni a librettót, majd olyan operát alkotott, mely megváltoztatta az életét, egyesítette az országát. A szabadság iránti

Bábrándozók Társulat: EBCSONT ÉS NYÚLCIPŐ

2025. július 5., szombat, 10:30 Margitszigeti Színház – Interaktív Meseszínpad Egy kutya és egy nyúl váratlanul kettesben maradnak a kutya gazdájának otthonában.A vendég igen elkényeztetett hölgy, Európa Szépe bajnoki címmel – megszokta, hogy minden róla szól, és minden jár neki.A vendéglátó agyonfegyelmezetett eb, aki minden körülmények között meg akar felelni a gazdájának. És, – mert

Mőcsényi Mihály botanikus kert

Újra régi fényében csillog a botanikus kert a Városligetben. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően megújult a park egyik legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő eleme, a Kis botanikus kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztünk el. A korábbi Fenyves-kör helyén lévő, és immár Mőcsényi Mihály kertészmérnök-tájépítész nevét viselő, korábban Kis Botanikus Kertnek

Felejthetetlen élmény az égben

Kalandra fel! BalloonFly Budapest 150 méteres magasságból, tiszta időben akár 20 km távolságra is elláthatunk, sőt, a legszerencsésebb napokon még a Tátra havas hegycsúcsait is megcsodálhatjuk a messzi távolból. A kosárból letekintve elénk tárul a Széchenyi Gyógyfürdő és a Hősök tere, valamint számtalan egyéb, egészen szokatlan és különleges látnivaló, amelyeket ebből a perspektívából még sosem

Liget séták

A legújabb kulturális-történelmi séta a Városligetben! A program során felfedezzük a Vajdahunyadvára legtitkosabb, eddig nem bemutatott tereit: a felszentelt jáki kápolnát, a középkort idéző kerengőt, a díszes vadásztermet, a kaputornyot és a gyilokjárót. A városligeti Vajdahunyad várát mindenki ismeri, és valamennyien jártunk is már ott. De ez az 1896-os történelmi épületcsoport jóval több, mint amennyit

APÁCA SHOW

Fergeteges humor, érzelmes sztori, mely a mozivászonról is ismerős, szemkápráztató látvány, fülbemászó disco- és gospel-dallamok röpítik mennyekbe a nézőt, aki jegyet vált az Apáca Show musicalváltozatára. A történetben Deloris Van Cartier bárénekesnő véletlenül szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, így menekülni kényszerül. A rendőrség segítségével egy zárdában rejtőzik el, ahol fenekestül felforgatja a szentéletű nővérek életét, cserébe

A TRÓN

Juhász Levente – Szente Vajk – Galambos Attila: musical A trón című musical nem pusztán a Hunyadiakról szól. Természetesen látjuk, hogyan kerül Hunyadi Mátyás a trónra, de ennél sokkal több rejlik benne: emberi sorsok, döntések, útkeresések. Vajon előre megírt a sorsunk vagy képesek vagyunk változtatni rajta? Sodródunk az eseményekkel vagy kezünkbe vesszük az irányítást? Ezek

Travelling Galaxy

ÉLD ÁT ÚJRA A STAR WARS ÉLMÉNYT A kiállítás kialakítása is rendkívüli, hiszen a filmbeli helyszíneket a termek, díszletek és világítások elevenítik fel, ezzel igazán teljessé téve a Star Wars élményt, hogy a látogatók ismét egy egyedi kaland részeseivé válhassanak. A belépés előtt a kirakatban a Star Wars világából ismerős autentikus sisakok fogadják a látogatót

Bordűr Wellness Hotel Superior és Szőnyegmúzeum

Wellness Pihenés wellness részlegünkön Wellness részlegünk teljes kikapcsolódást biztosító fűtött bel,-és kültéri kiúszós medencéi pezsgőfürdővel és élményelemekkel várják vendégeinket. A SPA-ban hazánkban kevés helyen fellelhető újdonság a Float SPA egyedülálló prémium lebegés élményét kínálja, melynek kipróbálásával elsők között lehet, kik súlytalanul lebeghetnek agyuk szüntelen gondolatrohamainak kikapcsolásával! Varázslatos Szőnyegmúzeum Elrepít az igazi csoda szőnyegek Világába Békésszentandráson! Békésszentandráson

Illúziók Múzeuma

Fedezd fel trükkös szobák, lenyűgöző installációk és hihetetlen képek izgalmas gyűjteményét! Látogass el hozzánk, hogy megtapasztald: semmi sem az, aminek látszik, különösen ITT! Le fog esni az állad! Készen állsz egy nagyobb, jobb és még lenyűgözőbb kalandra? A budapesti Illúziók Múzeuma érdekes vizuális, érzékletes és edukatív élményt nyújt temérdek felfedezésre váró illúzióval. Fedezd fel különböző

Extreme Park Budapest

Lépj be a kontinens egyik leghatalmasabb élményparkjába, ahol 4000 m²-nyi kihívás vár téged! Budapesten, a BOK Csarnokban nyitja meg kapuit Európa egyik legnagyobb fedett élményparkja, az Extreme Park Budapest. Várjuk a legkisebbeket, a játékos kedvű családokat, a kalandvágyó tiniket és persze azokat a lelkükben gyerek felnőtteket is, akik nem félnek újra felfedezni a fiatal lelkesedésüket.

Indoor Minigolf

Tökéletes hétvégi kikapcsolódási lehetőség! Felejthetetlen UV-kaland Vajon a minigolfhoz szerencse vagy tehetség kell? Látogass el az INDOOR 1000m2-es birodalmába, ahol 3 termet és 18 pályát próbálhatsz ki! Budapest minigolf centruma nemcsak tökéletes családi programok, de rendezvények helyszíne is lehet. Az egyhangú programok helyett foszforeszkáló labda és golfütő vár mindenkit! Miután meglátogattad a pályákat széles étel

Grand Hotel Esztergom

2021 nyarán nyitotta kapuit a 4 csillagos superior szálloda Esztergom szívében, a Prímás-szigeten, festői környezetben. A lobbyba érkezve grandiózus terek, kifinomult, modern design fogadja a vendégeket. 131 igényesen berendezett szobát és 18 tágas luxus lakosztályt kínál 4 szinten, némelyikből csodás panoráma nyílik az esztergomi bazilikára. Ultravagány és extrém élmények a Dunakanyar prémium szállodájában! Kicsiknek, nagyoknak,

ÚJRA SPARTY A SZÉCHENYIBEN

Sparty a legkiemelkedőbb éjszakai fürdős rendezvény Budapesten. Története egészen 1994-ig nyúlik vissza, amikor pár jóbarát úgy döntött, hogy összefűzik azt két dolgot, amit a legjobban szeretnek: a Budapesti fürdőkultúrát és a modern elektronikus zenét. A világ összes pontjáról érkező kalandorok együtt élhetik át az életük legjobb éjszakáját a legendás Széchenyi fürdő falai között. A Sparty az a hely ahol a varázslat történik. Minden

VR túra a budai várban

Forrás: https://vrtoursofficial.com/?gad_source=1&gad_campaignid=20712081008&gbraid=0AAAAACtuQO0pf-UvprJCuolqWpS-UqwKc&gclid=Cj0KCQjwgvnCBhCqARIsADBLZoIO5LjQL1q7H9bND_w7ENkh7rLbUrCBnk2y1QbmsNyUgb4uO1lSKWAaAibYEALw_wcB

Time Machine Budapest

KÉSZEN ÁLLSZ EGY FELEJTHETETLEN UTAZÁSRA? A Time Machine Budapest egy egyedülálló, 1000 négyzetméteres immerzív kiállítás, amely visszarepít a magyar főváros legjelentősebb korszakaiba. Díszleteink és korszerű technikai megoldásaink segítségével a látogatók a történelem részévé válnak, legyen szó az 1800-as évek arisztokratáinak világáról, a forradalmak zajos pillanatairól vagy a 20. század viharos eseményeiről. Nikola Tesla titkos feljegyzései

Neverland – Szabadulószobák

Amint becsukódik mögöttetek az ajtó és meghallgattátok a háttérsztorit, kezdetét veszi a „játék”. Őszinték leszünk, ezt lehet, hogy nem fogjátok minden pillanatban szórakoztatónak találni, mert a szorult helyzetből 60 percetek van kiszabadulni és ebben csak egymásra számíthattok. (Na jó, ránk is, mert ha teljesen tanácstalanok vagytok, kérhettek tőlünk egy kis útbaigazítást.) 8 tematikus szabadulószoba, Budapest

Billy Idol Koncert

A punk-rock legenda, Billy Idol a Budapest Parkba is elhozza legnagyobb slágereit. Nemrég egy vicces kisvideóban jelentette be Billy Idol, hogy ismét turnéra indul. It’s a Nice Day to…Tour Again című koncertkörútjával pedig most Budapestre is elér. A fergeteges fellépéseiről és slágereiről ismert punk-rock legenda július 8-án tér vissza a Budapest Parkba, a Live Nation

Light Art Museum

A LEGJOBB IMMERZÍV VETÍTÉS AZ AGYADBAN JÁTSZÓDIK A Light Art Museum harmadik kiállítása a fény nélküli látást, az érzékelés szokatlan és rejtett rétegeit vizsgálja. A vásárcsarnok egykori standjain immerzív, interaktív műtárgyak és vetítések vezetnek be az álmok, a hallucináció és a meditatív-transz állapot világába. A több mint 35 nemzetközi és hazai művész alkotásán keresztül betekintést