„Budapest az egyik kedvenc európai városom” – Ricky Martin latin lázba hozta a fővárosom

Forró latin ritmusok, önfeledt tánc és egy világsztár, aki még mindig ugyanazzal a lendülettel képes meghódítani a közönséget. Ricky Martin ismét felejthetetlen koncertet adott Budapestre.

A latin pop ikonja Budapestet az egyik kedvenc európai városának nevezte, és ezt a koncert alatt is éreztette a rajongókkal. Többször is lelkesen kiáltotta, hogy „Budapest!”, a Livin’ la Vida Loca közben pedig a főváros nevét is beleénekelte a dalba, amit hatalmas ováció fogadott.

Ricky Martin fantasztikus mozgása, magával ragadó színpadi jelenléte, jókedve és állandó mosolya az egész arénát magával ragadta. Nemcsak elénekelte a dalokat, hanem folyamatosan kapcsolatban volt a közönséggel, tapsoltatott, énekeltetett és pillanatok alatt egyetlen nagy latin bulivá változtatta az egész arénát.A koncerten természetesen felcsendültek a régi nagy slágerek is. A Vuelve különleges pillanatot jelentett, hiszen ez a dal Ricky Martin életének és pályájának egyik fontos állomása, de a rajongók együtt énekelhették vele a Cup of Life és a Livin’ la Vida Loca ikonikus sorait is. A frissebb sikerek közül pedig érkezett a Vente Pa’ Ca és a La Mordidita, amelyek rögtön táncra perdítették a közönséget.A Nobody Wants to Be Lonely előadása különleges hangulatot teremtett, mert a duett közben a hatalmas kivetítőn Christina Aguilera is megjelent, így az egész produkció olyan érzést keltett, mintha egy élő videoklip részesei lennénk.Az este egyik legvidámabb pillanata volt, amikor Ricky a közönséget két részre osztotta, és tapsban, illetve táncban versenyeztette a rajongókat. Az aréna minden pontjáról érkezett a lelkesedés, a közönség pedig együtt mozdult a latin ritmusokra.A produkcióhoz természetesen hozzátartozott a profi tánckar, a háttérénekesek, a kifutóval kiegészített színpad, a fények és a kivetítők is, amelyek még teljesebbé tették az élményt. Ricky Martin a koncert végén egy szép gesztussal búcsúzott, a kivetítőn megjelent a magyar zászló is és így köszönte meg a budapesti közönség szeretetét.

Ricky Martin ismét bebizonyította, hogy évtizedek után is képes ugyanazzal a szenvedéllyel és energiával színpadra állni. Egy estére Budapest valóban a latin zene fővárosává változott.

Fotók: Varga Réka Blanka