Vannak koncertek, amelyekre pontos elképzelésekkel érkezik az ember. Aztán vannak olyanok, amelyek minden várakozást felül írnak. Számomra a Duran Duran budapesti koncertje egyértelműen ez utóbbi volt.
A koncertet – számos más világsztár magyarországi fellépéséhez hasonlóan – ezúttal is a Green Stage Production hozta el Budapestre. Az elmúlt években már több nemzetközi produkcióval bizonyították, hogy a hazai közönség számára is elérhetővé teszik a világélvonalába tartozó eladókat, és a Duran Duran koncertje is méltó volt ehhez a színvonalhoz.
Már az este elején érezni lehetett, hogy különleges élmény vár ránk. Az előzenekar, a Compact Disco tökéletes választásnak bizonyult. Stílusuk remekül illett a Duran Duran világához, és pillanatok alatt sikerült megalapozniuk a hangulatot. Walkó Csaba hangja élőben egészen elképesztő: erőteljes, tiszta, magabiztos, a zenekar pedig olyan energiával játszott, hogy már az első percekben sikerült felpörgetni a közönséget.
Bevallom, sosem tartoztam a Duran Duran rajongói közé. Gyerekkoromból természetesen ismertem őket és úgy indultam el a koncertre, hogy jó, ha két dalukat felismerem majd. Ehhez képest óriási meglepetés ért, nagyjából két szám volt az egész koncert alatt, amit nem ismertem, ahogy egymás után csendültek fel a dalok, sorra jöttek az emlékek. Őszintén szólva egy klasszikus retró koncertre számítottam. Arra készültem, hogy néhány megöregedett popsztár nosztalgiázik majd egy kicsit a régi slágerekkel, a közönség pedig jólesően visszaemlékezik a fiatalságára. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!
Ahogy a zenekar a színpadra lépett, az első pillanattól világossá vált, hogy ez valami más lesz, mint az eddig látott retró koncertek. Egy elképesztően dinamikus, energikus csapat érkezett. Persze látszik rajtuk, hogy nem húszévesek, de amit közel hetvenévesen produkálnak, arra egyszerűen csak azt lehet mondani: le a kalappal! Fittek lendületesek, karizmatikusak, és még mindig hihetetlenül „cool” a megjelenésük. Simon Le Bon ugyanazzal a természetes lazasággal uralja a színpadot, mint fénykorában, miközben a zenekar minden tagján érződik az a magabiztosság és rutin, amit csak évtizedek alatt lehet megszerezni.
A koncert látványvilága hozta a nyolcvanas évek feelingjét, mégis nagyon mai volt. Modern LED-falak, látványos vizuális elemek, tökéletes fénytechnika és fantasztikus hangzás. Volt az egésznek egy különleges varázsa, ahogy megszólalt egy-egy ikonikus dal, az ember szinte egy pillanat alatt visszarepült a nyolcvanas évekbe, ezek a dalok egyszerűen nem öregedtek meg. Lehet, hogy negyven évvel ezelőtt íródtak, de ma is ugyanolyan frissek, lendületesek és modernnek hatnak. Az előadók és a dalok is igazi ikonok nem egy korszakhoz tartoznak, hanem minden generáció számára működnek. A Duran Duran pedig nem egyszerűen eljátszotta ezeket a dalokat, hanem életre keltette őket. Másfél órán keresztül olyan energiával zenéltek, hogy bármelyik mai, fiatal zenekarral felvehetnék a versenyt. Nem volt üresjárat, nem volt fáradság, csak folyamatos lendület és színpadi jelenlét. Nem egy retró estét kaptunk, hanem olyan koncertet, amely bebizonyította, hogy az igazi zene nem öregszik. A Dura Duran nem egyszerűen a nyolcvanas évek egyik meghatározó együttese volt – ma is olyan produkciót tesznek le az asztalra, amelyre bárki büszke lehetne.
Ha valaki még mindig azt gondolja, hogy ez „csak egy régi zenekar”, annak csak egyetlen dolgot tudok mondani: Menjen el a következő koncertjükre és lehet, hogy ugyanúgy meglepődik majd, mint én.
Írta: Corata Mónika
Képek: Varga Réka Blanka