Az Éj Eleganciája – ahol a vámpírok is a szív hangján énekelnek

A budapesti Orfeum mindig is különleges helyet foglalt el a főváros kulturális életében, hangulatos és bensőséges vacsoraszínház, ahol a zene, a színház és a gasztronómia egyetlen estére elválaszthatatlan egységgé olvad. Október 30-án láthattam „Az Éj Eleganciája” című musical-válogatást, amelyet idén még az ország több városában is láthat majd a közönség- november 5-én Tokajban, november 11-én Szegeden. december 5-én pedig Debrecenben.

Az est három művész főszereplésével készült, akik a magyar zenés színház élvonalához tartoznak:

Mahó Andrea, Jászai Mari -, EMeRTon- és Artisjus-díjas színművésznő,

Csengeri Attila, EMeRTon díjas színész és énekes,

Kovács Gábor, a Virtuózok című tehetségkutató műsorból is ismert fiatal operaénekes. 

Vámpírok humorral és dallal

Amikor a fények kihunynak, és a közönség csöndben várakozik, az előadás nem látvánnyal, hanem hangokkal indul. A három szereplő, mint kiderül vámpírok, akik vicces párbeszéddel vezetik be a műsort. A nézők ebben a humoros kissé misztikus hangulatban lépnek be az éjszaka eleganciájába.

Az est gerincét a nagy sikerű musicalek dalai adják, melyek a művészek előadásában messze túlmutatnak egy egyszerű válogatáson. Az est folyamán többek között Az Operaház Fantomja, Rómeó és Júlia a Macskák, valamint híres világslágerek hangzanak el, mind olyan átéléssel, hogy a néző minden egyes dalnál úgy érezheti, hogy egy új világba csöppen. A misztikusan megvilágított falak között valóban életre kelnek a legendák, a zene és a történetek pedig úgy simítják meg a lelket, mint egy régen vágyott ölelés.

A varázslat három hangja   

Mahó Andrea minden megjelenésével elbűvöl. A légies eleganciájú színésznő nemcsak hangjával, hanem kisugárzásával is betölti a teret. Többször átöltözik az este folyamán, csodaszép ruhái hol finoman nőiesek, hol látványosan drámaiak, de mindig tökéletes harmóniában vannak az adott dal hangulatával.

Csengeri Attila a humor és a karizma megtestesítője. Az összekötő szövegei nemcsak nevetést, hanem közvetlenséget is hoznak az estbe. A nézők úgy érzik, mintha egy jó barát mókázna velük. Évtizedek óta a magyar zenés színpadok egyik legjellegzetesebb hangja, most is könnyed eleganciával vált a szenvedély és a játékos dallamok között.

Kovács Gábor operaénekes ebben az előadásban világslágereket ad elő klasszikus hangzásban, s ezzel külön színt visz a produkcióba. Erőteljes, mégis érzékeny hangja betölti a teret, minden hangja precíz és hatásos. Az ő előadásában ezek a klasszikus dallamok új életre kelnek, szívből jövő átéléssel.

Zene, nevetés és az ízek harmóniája

A budapesti Orfeum különlegessége, hogy nemcsak az előadásokkal, hanem gasztronómiai élményével is elbűvöli a vendégeit. A nézők háromfogásos vacsorát élvezhetnek, az előétel és a főfogás az előadás kezdete előtt kerül felszolgálásra, míg a desszert a szünetben érkezik. Ez a ritmus tökéletesen illeszkedik az estek szerkezetéhez – a gasztronómiai élmény finoman keretezi a zenei utazást.

A hangulat végig felszabadult és meghitt. Az Orfeum kis méretű tere miatt minden néző közel érezheti magát a művészekhez, akik sokszor azzal teszik még személyesebbé a pillanatot, hogy kommunikálnak a nézőkkel, egyegy humoros mondattal bevonják őket a történésbe, de van, amikor virággal kedveskednek a kiválasztott hölgyeknek.

Egy est, ami után másként szól a csend

„Az Éj Eleganciája” nem egyszerű musical-válogatás, hanem egy színes, szívből szóló utazás három kiemelkedő művész tolmácsolásában. A dalok, az elegancia, az őszinte érzelmek együttese és a humor egyvelegét nyújtja a nézőnek, mely után a csend is dallamra kel.

Három varázslatos hang, egy közös üzenettel: a szerelem, a zene és a humor egy olyan erő, amely túléli az időt.

Írta: Corata Mónika