Ezzel a négy játékkal bőven jók vagytok az első 3 hónapban

Szülőként a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, ezért nagyon leterhelő tud lenni az a sok
információ, amivel elárasztanak minket a különféle szolgáltatók, kereskedők, és igen, a
játékgyártók is. Nem szükséges azonban rögtön az elején betáraznunk mindenféle színes, szagos,
csörgő-zörgő dologból, amihez babánk később sosem fog hozzányúlni, és legjobb esetben is
töredék áron tudjuk továbbadni, rosszabb esetben évekig porosodik majd a polcon. Valójában
mindössze négy jól megválasztott játékkal tökéletesen biztosítjuk számukra azokat az eszközöket,
amik segítik a nagymotoros, finommotoros és nyelvi készségeik fejlődését ebben az időszakban.

Az első 3 hónapban a kisbabák még inkább csak megfigyelői az új világnak, amibe
csöppentek: először csak nézegetik a tárgyakat, majd később, ahogy erősödnek az izmaik, követik
őket a tekintetükkel. A harmadik hónap végére képessé válnak a játékok, tárgyak meglökésére,
megrúgására a kezükkel és a lábukkal. A legnagyobb örömforrás számukra az elsődleges
gondozókkal való interakció – úgy is mondhatjuk, hogy te vagy számukra a legjobb játék. Az első
néhány hétben az ébrenléti ideje jelentős részét az etetés és a pelenkázás fogja kitölteni.
A fennmaradó ébrenléti idejében olyan egyszerű tevékenységekkel is segítjük a babánk fejlődését,
mint például hogy beszélünk hozzájuk (ha nem tudjuk, mit mondjuk nekik, akár mesét is
olvashatunk), énekelünk nekik, vagy különféle arckifejezésekkel szórakoztatjuk őket. Lássuk, hogy
ezek mellett milyen játékokkal tudjuk segíteni a fejlődésüket!

Az első és legfontosabb eszköz, amit mindenképpen érdemes valamilyen formában
beszerezni, akár használtan is, az a játszószőnyeg. A játszószőnyegekben úgy tud feküdni a baba,
hogy fölötte különféle játékok lógnak és mozognak, amiket tud követni a tekintetével.
A harmadik hónap végén a baba elkezd nyúlni a tárgyakért és meglökni a lógó játékokat, amikor
pedig a lábaival rugdosni kezd, akkor véletlenül ezeket a játékokat is megrúgja. A legtöbb játék,
ami a játszószőnyegekhez jár, könnyedén levehető, így a harmadik hónap vége felé ezeket a puha
játékokat akár a mellkasukra is helyezhetjük, így tudnak vele játszani.

A játszószőnyeg rengeteg izgalmat tartogat a baba számára. Kép forrása: donebydeer.com

A második játék, amit érdemes beszereznünk, az egy puha tükör. Miközben hason van a
baba, tudja benne nézegetni magát. Mivel a csecsemők nagyon szeretik nézegetni a tükörképüket,
így ennek az eszköznek a segítségével növelni tudjuk azt az időtartamot, amit kisbabánk hason
tölt. Sok játszószőnyegnek alaptartozéka egy ilyen jellegű tükör, így könnyen előfordulhat, hogy a
játszószőnyeg beszerzésével két legyet ütünk egy csapásra. A tükröt akár egy párna segítségével is
megtámaszthatjuk a baba előtt.

A harmadik dolog, ami ebben az időszakban segíti a gyermek fejlődését, egy textilkönyv.
Ezek a könyvek nagyon könnyűek, lapjaik gyűrögetve zörgő hangot adnak ki, és ha a baba
véletlenül leejti, nem tudja vele megsérteni magát, úgy mint egy papírkönyvvel. Ne várjuk el
ebben az életkorban, hogy képes legyen magától lapozni, de a harmadik hónap végére képesek
lesznek megfogni, ha a mellkasukra helyezzük.

A babák nagyon érdeklődnek az erősen kontrasztos képek iránt. Az anyamellre emlékeztető körformák különösen érdekesek számukra.

Kép forrása: etsy.com/shop/ParentiPacek


És végül az utolsó játék, ami ebben az életkorban ajánlott, az az Oball labda (vagy ennek
bármelyik utánzata). Ezek a labdák nagyon könnyűek és puhák, így akkor is biztonságosak ha a
baba leejti. Mivel lyukacsos, ezért a csecsemő a véletlen próbálkozások során is gyakran képes lesz
megragadni.


Bár manapság főleg a dizájner gyerekjátékok között nagyon népszerűek a halvány
pasztellszínek, a kisbabák sokkal jobban preferálják az erőteljes kontrasztokat, így ezt a színválasztásnál érdemes figyelembe venni (pl. fekete/fehér képeket tartalmazó textilkönyvek
egyre népszerűbbek).

Láthatjuk tehát, hogy egy újszülött számára csupán néhány eszköz bőven elegendő ahhoz,
hogy biztosítva legyenek számukra a megfelelő ingerek. Fontosnak tartom kiemelni továbbá, hogy
se saját részre, se ajándékba ne vásároljunk kisbabának szánt terméket harmadik országbeli
webshopból (Temu, Shein, Wish..stb.) Ezekben az országokban ugyanis nincsen megfelelő
szabályozás az előállított termékek vegyianyag tartalmára vonatkozóan, így az ilyen
webáruházakban értékesített termékek gyakran az európai szabványokban megengedett
határértékek százszorosát is elérhetik.

Csányi Lilla