Sajnálatos módon van egy jelenség, ami személy szerint engem már régóta zavar. Egyre több olyan bejegyzés, poszt vagy kommentet lehet olvasni, amely arról szól, hogy a gyerekek zavaróak, idegesítőek. Egyesek olyan helyekről is száműznék őket, ami kifejezetten nekik épült, például egy játszótérről, de sokakat zavar, ha étteremben találkoznak egy kis gyerek zsivajjal.
A minap halottam egy sztorit az egyik közösségi média felületen az elmondás alapján, egy hölgy posztolt egy videót, ami arról szólt, hogy őt mennyire zavarja az, hogy az erdőben kutyasétáltatás közben nem tudja élvezni a békés csendet, mert egy olyan gyerek csapatba ütközött, akik éppen játszottak, bunkert építettek. Vidáman hangoskodva élvezték a természetben eltöltött időt, ami ezt a hölgyet mélységesen felháborította, olyannyira, hogy képes volt erről egy videót készíteni.
Ez a jeleség nem egyedi. Elsőre talán azt gondolnánk, ez csak egy kiragadott eset, de valójában egyre erősebb társadalmi jelenségről van szó. A gyerekekkel szembeni intolerancia – amit egyesek viccesen, mások dühösen, megint mások „életstílusként” fogalmaznak meg- egyre több helyen jelenik meg, különösen az online térben. Számomra megdöbbentő, de vannak kifejezetten „gyerekmentes” csoportok, ahol a tagok szabadon osztják meg mennyire „nem bírják a kisgyerekeket” és egyenesen elítélik azokat, akik több gyereket vállalnak, azaz nagy családot alapítanak.
De vajon miért kezdett el zavarni bennünket az élet legtermészetesebb hangja – a gyerekeké?
Komfortkultusz
A modern társadalom egyre inkább a komfort köré szerveződik. Csendes, steril, kiszámítható tereket akarunk, ahol senki sem zavarja meg a nyugalmunkat. A social médiában, ahol mindent az „énidő”, az önmegvalósítás és a személyes határok védelme köré építünk, a gyerekek sokak szemében a „káosz” megtestesítőivé váltak. Hangosak, kiszámíthatatlanok, „belerondítanak a képbe”.
Egyre több helyen látni” gyermekmentes” feliratokat, hotelek, éttermek, sőt egyes esküvői meghívókon is feltűnik a „kérjük gyermeket ne hozzanak” kitétel. Persze van amikor ez érthető- például, ha a helyszín vagy program jellege valóban nem alkalmas gyerekeknek.
Elfelejtettük, hogy mi is voltunk gyerekek
Mintha a társadalom egy része elfelejtette volna, hogy a gyerekek nem miniatűr felnőttek. Ők nem tudnak „tökéletesen viselkedni” – és nem is kell. A gyerekek tanulnak, felfedeznek, reagálnak, sokszor bizony hangosan. A közösségi médiákban lefestett „tökéletes” felnőtt élet posztjai: gondozott kutya, esztétikus otthon, latte a reggeli fényben… egyeseknél ebbe az idillbe nehezen fér bele a gyerek zsivaj.
Sok pszichológus szerint a jelenség mögött két fő tényező áll, egyrészt a felgyorsult és túlstimulált élet, másrészt a társadalmi elszigetelődés. A digitális világban mindenki a saját buborékjában él, és egyre nehezebben viseljük, ha ebből valami kizökkent. A gyerekek pedig pontosan ezt teszik, kizökkentenek
Felelős szülők
Fontos hozzátenni a szülők felelőssége is nagy abban, hogy a gyerekek megítélése milyen. Egy étteremben, hotelben vagy moziban igenis számít, ha szülő figyelmetlen, és hagyja, hogy a gyerek másokat zavarjon. A nevelés nem azt jelenti, hogy a világ alkalmazkodjon a gyerekhez, hanem azt, hogy a gyerek tanuljon meg a világgal együtt élni, de semmiképpen nem azt, hogy ezt néma csendben tegye!
Társadalmi tükör
A gyerekellenes attitűd több, mint személyes türelmetlenség ez egy társadalmi tükör. Azt mutatja meg, mennyire vagyunk képesek elviselni a másik másságát, hibáit, zaját, spontaneitását. Ha a gyerekek zavaróvá válnak, az annak a jele, hogy elveszítjük a kapcsolatot az élet természetes ritmusával.
Egy olyan világban, ahol mindent algoritmusok szabályoznak, a gyerek a spontaneitás utolsó bástyája. Ő az, aki még kérdez, aki rácsodálkozik, aki elfelejt félni attól, hogy hibázik. És ha ez zavar bennünket, akkor nem a gyerekkel van a baj, hanem velünk, felnőttekkel.
Vissza az emberséghez
Nem kell mindenkitől elvárni, hogy szeresse a gyerekeket, de az egy egészséges elvárás lehet, hogy ne rekesszék ki őket. Mert a kirekesztés, még ha finom iróniába vagy humorba csomagolják, akkor is mérgez. A gyerekek pontosan érzik, ha valahol nem kívánatosak. És ha egy társadalom ezt üzeni nekik, azzal a saját jövőjét utasítja el. Az élet néha zajos és nem mindig kényelmes, de nem a gyerekek azok, akik elveszik a nyugalmunkat, a gyerekek azok, akinek a nevetése, kérdései, elevensége emlékeztet minket arra, hogy élünk.
Záró gondolat
A világ nem lesz jobb hely attól, ha minden csendesebb, ha a parkok sterilizált terek, az éttermek gyerekmentes zónák, ha a közösségi oldalakon „childfree” csoportok szerveződnek. Az ember mintha mindig keresné és generálná a konfliktust, nézzük csak meg a mindennapokban: folyamatos a harc például a biciklis az autóssal, az autós a motorossal, a gyermektelenek a gyerekesekkel és még sorolhatnám. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha az emberek ráeszmélnének, hogy mindenki egy csapatban játszik. A világ akkor lesz jobb hely, ha megtanulunk egymással együtt élni – gyerekkel, idősekkel, kutyásokkal, kamaszokkal és mindenki mással, aki ennek a nagy egésznek a része.
írta: Corata Mónika