Roxette In Concert

A Roxette visszatért és novemberben megtáncoltatja Budapestet is

Noha 2016-ban azt hittük, hogy végleg elbúcsúzhatunk a Roxette-től és attól, hogy élőben hallhassuk örökérvényű slágereiket, Per Gessle, a zenekar alapítója most felvette a kesztyűt, és 2025-ben a svéd szupersztár, Lena Philipsson társaságában a zenekar Roxette In Concert elnevezésű turnéjával visszatér a színpadokra. Az európai turné első állomása ráadásul Budapest lesz, november 4-én a Budapest Arénában.

Roxette In Concert turné első etapja nemrég ért véget és hatalmas sikert aratott. Az energia elképesztő volt, ahogy a koncerteken több mint 75 000 rajongó énekelte közösen a zenekar ikonikus himnuszait, ismét bebizonyítva, hogy a Roxette zenéje időtlen. Mind a közönség, mind a kritikusok ünnepelve fogadták a lenyűgöző fellépéseket.

„Lehet, hogy még csak 2025 első negyedévében járunk, de a Roxette máris az év legjobb koncertjének első számú esélyese.” – Sheldon Ang Media

„Több volt ez, mint egy koncert, ez egy emlékeztető volt arra, aminek az élő zenének lennie kell: felvillanyozó, felemelő és felejthetetlen.” – Music Festivals Australia

Öt év telt el azóta, hogy a Roxette elvesztette énekesnőjét, Marie Fredikssont rákban. Mégis, örökségük tovább él, dalaikat a mai napig játsszák és élvezik régi és új rajongóik szerte a világban.

A turné első szakasza hihetetlen élmény volt. Annyira érzelmes és erőteljes volt újra kapcsolatba lépni a rajongókkal és visszahozni a Roxette zenéjét a színpadra. A reakció valóban elsöprő volt. Marie mindig pótolhatatlan lesz, de szerencsés vagyok, hogy Lena Philipsson személyében egy csodálatos hangra és briliáns előadóra találtam.” – Mondta el a turné kapcsán Per Gessle alapító frontember.

A Roxette idén ezt az impresszív show-t elviszi több európai nagyvárosba is, egy ritka lehetőséget kínálva ezzel rajongóik számára, hogy újra élőben hallhassák a dalikat – egy friss, pezsgő élő verzióban, ugyanazzal az időtlen varázslattal, amellyel a Roxette minden idők egyik legsikeresebb pop formációjává vált.

Forrás: https://www.budapestarena.hu/program/roxette-2