Székesfehérvár új fejezethez érkezett. A város színháza, a Vörösmarty Színház, új igazgatót kapott – nem csupán vezetőt, hanem egy olyan alkotót, akinek neve hosszú ideje összeforrt a magyar zenés színház szenvedélyével, tisztaságával, alázatával. Dolhai Attila most új szerepet vállal: nemcsak a színpadon, hanem mögötte, a színház szellemi és művészi irányítójaként. És bár a döntés körül hullámokat vetett a szakmai közeg, mégis: ha valaki méltó erre a pozícióra, az ő.
Dolhai Attila nem egyszerűen előadó, hanem közvetítő, hang és jelenlét, aki hidat képez közönség és mű, klasszikus hagyomány és kortárs szenvedély között. Mostantól ez a híd várossá és közösséggé tágul.
Egy alkotó, aki közösséget épít
Attila nem kívülről érkezik a művészetbe hanem évtízedek óta benne él. Több mint két évtizede áll a színpadon, hangjában ott a szenvedély, arcán a történet, lépéseiben a szerepek múltja. Egy olyan művész, aki nemcsak önmagát építette fel, hanem generációk színházhoz való viszonyát is formálta. Így hát mikor most a székesfehérvári társulat élére lép, nem egy idegenként teszi hanem úgy, mint aki ismeri a színpad nyelvét, a nézők szívverését, és a művészek belső kérdéseit.
A kinevezés nyomán elhangzott kételyek nem csorbítják érdemeit, sőt: csak ráirányítják a figyelmet arra, milyen fontos szerepet tölt be most az, aki nemcsak igazgat, hanem példát mutat. Dolhai az első megszólalásában egyértelművé tette: nem egyedül kívánja újraformálni a színház jövőjét, hanem párbeszédben, a meglévő értékeket megtartva, újakat teremtve. Ez nem hatalom, hanem szolgálat. Nem építkezés az alapok kárára, hanem emelés a meglévő értékekből.
Túl a műfaji határokon
Bár sokan elsősorban a zenés színházban nyújtott kivételes munkássága alapján ismerik – legyen szó musicalről, operettről, vagy nagyívű koncertprodukciókról Attila látásmódja messze túlmutat műfaji kereteken. Számára a színház nem forma, hanem lélek: legyen szó klasszikus drámáról, kortárs műről vagy kísérleti előadásról, ugyanaz a kérdés vezeti – mit mond az emberről, a közösségről, a jelenünkről.
Ezért lehet hiteles és jövőformáló igazgatója egy olyan intézménynek, amelynek múltja súlyos, jövője viszont csak most rajzolódik ki. Mert kell egy olyan hang, amely nem akar uralkodni, hanem megszólítani. Kell egy olyan kéz, amely nem rángat, hanem vezet. És kell egy olyan ember, aki érti: a színház nem önmagáért van, hanem azokért, akik benne játszanak – és azokért, akik esténként eljönnek, hogy megértsék saját történetüket egy másik ember szemében.
Egy új korszak küszöbén
Dolhai Attila kinevezése több, mint személyi döntés: szimbólum is. A bizalomé. A megújulásé. A nyitásé. És igen, talán az átalakulásé is – nem az ellenállás, hanem a közös jövő reménye felé.
A Vörösmarty Színház most kap egy igazgatót, de ezzel együtt kap egy érzékeny alkotót, egy karizmatikus művészt, és – talán a legfontosabb – egy olyan embert, aki hisz abban, hogy a kultúra nem kiváltság, hanem mindannyiunk ügye.
Székesfehérvár jól döntött. A színház sorsa jó kezekbe került. És ahogyan a színpadon is, Dolhai Attila most is azt teszi majd, amit mindig: figyel, érez, és vezet – szívből.
Fotó forrás: Dolhai Attila FB.